Mátraverebély

– Palikám, mi a búbánatos fasznak megyünk mi Mátraverebélyre?

A kérdés jogos , a sör meleg, én pedig lassacskán ráfolyok a busz műbőr ülésére, és kábultan elátkozom a pillanatot, mikor felvettem azt a bizonyos telefont, amit nagyon nem kellett volna felvenni. 

"Palikám, drága csillagom, Márta néni vagyok, tudod, a Kardosné, a Mártika. Ne hülyéskedjél, hát a volt osztályfőnököd, Palikám, csak emlékszel! Bán Juli osztálytalálkozót szervez, de gondoltam, téged személyesen én hívlak fel, hogy gyere. Jaj, de régen láttalak, édes Palikám, már vagy húsz éve, hát miért nem jöttél el egy találkozóra se? Olyan nincs, hogy nincs idő, a fontos dolgokra kell, hogy legyen. Mindig hiányoltunk, rengeteget emlegettünk, főleg a lányok. Biztos még mindig nagyon snájdig vagy, igaz-e?"

Az, snájdig. Akárcsak a mellettem szintén az ülésre folyó Nagy Robi. Snájdigan isszuk a Gösser-t, snájdigan böfögünk. Az előttünk ülő Bán Juli szeméből valami fura, zötykölődő csalódottságot olvasnék ki, ha lenne kedvem olvasni. A két ülés között néha hátrasandít, nyilván nem érti, mit szerethetett rajtam húsz éve. Mivel én már akkor se értettem, dobok neki egy félmosolyt, olyan snájdigat, hadd örüljön. Nem örül.

–Te, Pali, nekem egy csomó név nem ugrik be. Ki az a hájas, ott elől?

–Az a Dobszay.

–Na ne már.

–De. Sajnos ő az.

–És a kontyos bige, fehér blúzban?

–Fogalmam sincs.

–Nem a Réka?

–Réka itt ül a hátunk mögött.

–Ja, tényleg.

"Drágáim, mindjárt megérkezünk a kultúrházhoz, ahol olyan fergetegeset buliztatok, ki se merem mondani, hány éve, hehehe, de ráz ez a busz, le is ülök. "

Márti néni nagyon finoman fogalmazott. Fergeteges buli. Pálinka, szex, agyhalál. Utána apánk, anyánk behívatva, otthon pofon, aztán érettségi.

–Nem tudtunk volna inkább valami olcsó étteremben lerészegedni, mondjuk Pesten?

–De le tudtunk volna, Robi.

A sokat látott kultúrházban precízen toligálták össze az asztalokat szakavatott kezek, így most mindenki lát mindenkit, lehet stírölni egymás plusz kilóit, plusz szarkalábait, mínusz hajszálait. Kerekes Anna még mindig dögös, Molnár Réka még mindig nem, a valamilyen Patríciának most vörös a haja és lett nem egy, hanem két tokája, akárcsak Térei Daninak, meg a bunyevác Dobszaynak. Keller Ági túl vékony, kendő van a fején. Végre hozzák a bort. Meg a pogácsát.

–Te, Pali, hogy hívják a csajt, aki mellettem ül?

Nagy Robi a harmadik pohár bor után, és ne feledjük a buszon elszoppantott Gössereket, már senkinek a nevét nem tudja, arra sem emlékszik, hány futóversenyt nyert, sőt, ha aljas módon megkérdezném hajdani gimnáziumunk nevét, csak pislogna.

Márta néni javaslatára mindannyiunknak színt kell vallani, mosolyt erőltetünk az arcunkra, három, négy, vagy öt mondatban beszámolunk életünk nagy eseményeiről. Röpködnek a gyereknevek, a beosztások, a válások, Robi bunkón ásítozik mellettem és mielőtt rá kerülne a sor, kioson bagózni.

Nahát, van magnó, Seszták Laci peckesen előrántja a cédé gyűjteményét, ami tizenöt cédéből áll, ebből tíz Beatles, kettő Boney-M, három ABBA. Jól van, Lacika.

–Pali, nem húzunk el innen?

–Mi van?

–Cigizés közben eldumáltam kint egy csávóval. Most indul Pestre.

Este kilenc, valami tizenharmadik kerületi kocsma, két idegen borozgat röhögve, feledve Mátraverebélyt, meg azt a hajdani kínos osztálykirándulást, ahol néhányan elveszítettünk ezt-azt. Robi például az egyik szemfogát, meg a karóráját.